2024. október 5-én került megrendezésre Szombathelyen a Japán Nap a Magyar-Japán Baráti Társaság – Szombathely által, melyen gazdagíthattuk az egyébként is sokrétű programkínálatot Hanafuda játékállomásunkkal. Hálásak vagyunk a lehetőségért!
A sűrű készülődés közben izgatottan vártuk, hogy a rengeteg kérdésünkre választ kapjunk.
– Most ugrik a majom a vízbe… – gondoltuk.
“Vajon mennyien találkoztak már a játékkal? Mennyire lesz könnyen és gyorsan tanulható? Élvezhető lesz vagy uncsi? Képesek leszünk hatékonyan elmagyarázni a szabályokat?” És még sorolhatnám a sok kérdőjelet.
A rendezvény 13.00-kor nyitotta meg kapuit, és ahogy elkezdett áramolni a Japánkedvelő közönség, szinte rögtön el is foglaltak 4 helyet a 8-ból. Ezután pedig már nem is volt olyan, hogy valaki ne Hanafudázott volna nálunk.
Mivel készültünk?
Gondoskodtunk róla, hogy a paklin kívül mindenhova jusson a segédletekből is, ami az egyik legfontosabb dolog kezdő Koi-Koi játékosok számára. Ezen csoportosítva vannak a szettek, azaz a hónapok, illetve a formációk – a yakuk. Készültünk játékszabály leírással egy A4-es oldalba sűrítve, de egyértelműen hatékonyabb volt szóban elmagyarázni és megmutatni, hogyan zajlik a játék.

Egyik kedvenc tartozékom az laminált, újraírható pontozólap, melyre 12 menet eredményeit lehet felvezetni táblafilccel, majd letörölni. Lelkesítő volt látni, hogy bizony teltek meg táblázatok!

“Ez nagyon bonyolultnak tűnik.” Vagy mégsem?
Elsőre szokatlan a Virágkártya látványvilága, mert a nálunk elterjedt kártyákon a szép képek mellett egyszerű szimbólumokat, számokat vagy betűket látunk, melyekkel rögtön beazonosíthatóak a lapok. A Hanafudán viszont nem találunk számokat, 4 helyett 12 szimbólum van, és szinte minden lap minden színű. Teljesen érthető, ha picit elretten az újdonsült játékos. Megfigyeltük, hogy az összetettebb vizuális világ ellenére 2-3 kör után valamennyi látogatónk meg is szokta a motívumokat és gördülékenyen képes volt játszani. Persze olyan párossal is találkoztunk, aki az első, tanulós és fáradságos kör után kérdezte, hogy most mi következik. Elmondtam, hogy jön a második kör (a “hivatalos” 12-ből). Erre ők kétségbeesetten:
“Most ezt az egészet elölről kell kezdeni?!😱”
Végül még ügyesen letoltak pár kört, de őszintén meg tudom érteni őket is.
Különböző generációk egy asztalnál
Külön öröm volt számunkra az is, hogy minden korosztály helyet foglalt játékállomásunkon. Kisiskolások, tinik, fiatal felnőttek, középkorú szülők, idősebb hölgyek-urak. Bebizonyosodott, hogy a Virágkártyázás élvezetes időtöltés bárki számára. Egyedül ovisokkal nem találkoztunk, de lélekben készültünk nekik is. A Hanafuda csodás virágmotívumai alkalmasak pl. memória játékra, vagy már az is örömet okozhat, ha picinkkel összeállítjuk a hónapok csoportjait, esetleg ha már ismerős a pakli, versenyezhetnek, hogy ki tudja hamarabb kirakni a hónapokat. Egyik kedves játékosunk megjegyezte, hogy végre egy társasjáték, aminek nem szerves része beszéd, ezáltal a külföldi rokonsággal is jót lehet játszani, nem probléma a nyelvi korlát. Szerencsére a távolság sem kell, hogy akadály legyen, a Hanafuda.Online pont emiatt készült.

Nemcsak élménnyel gazdagodtunk, hanem tapasztalattal is
Természetesen tele volt tanulsággal japán hangulatú, nyüzsgő délutánunk. Kiderült, hogy képesek vagyunk hangfal mellett, emelt hangerőn magyarázni 6 órán keresztül anélkül, hogy elmenne a hangunk 🗣️ Fontosabb, hogy a segédletekről lemaradt egy elég jelentős információ, amit feltétlenül pótlok, ez pedig az egyes lapok típusa.

Összességében nagyon pozitív élmény volt, picit meg is nyugodtunk, hogy igenis gyorsan megtanulható ez a játék, illetve bárkit képes magával ragadni. A szépségén túl, szerintem a titka a megfelelő arányú szerencsefaktor. (Bár ha őszinték akarunk lenni, előfordulhatnak extrém pontkülönbségek is, melyek olykor már az én türelmem határát is súrolják) Bőven van helye egy kis taktikának, de ha olyan a lapjárás, tehetetlenek vagyunk.
A rendezvényen használt, saját tervezésű paklijaink még sajnos nem elérhetőek vásárlásra, viszont ha eredeti, kiotói japán kezek által készített Oishi Tengudo paklival szeretnétek játszani otthon – amit nagyon ajánlok, mert tényleg különlegesek azok a kártyák –, akkor a Nihon Kaori webshopban találtok ínyencségeket!
Ha találkoztunk Szombathelyen, mondd el, neked milyen élmény volt életedben először Hanafudázni!


